Előadás a roma kultúráról
Ennek a programnak a fő célja, hogy a Szátokon, illetve Kömlőn élők megismerkedhessenek a roma kultúra szépségeivel a fiatalok pedig nyitottak legyenek a hagyományőrzésre.
Roma hagyományőrző előadások
Ezen előadásokon a roma hagyományokkal ismerkedhetnek meg a résztvevők, beleértve a táncot, zenét és a képzőművészetet is.
Roma kultúra napja
Az ENSZ április 8-át nyilvánította a Roma Kultúra Világnapjává. Ebben az alkalomból tartjuk meg a Roma kultúra napját, egy közös ünnepséget a projekten belül. Az ünnepség keretén belül ki mit tud vetélkedőt tartunk, hogy mindenki bemutathassa azt, amiben tehetséges, illetve kézműves sarkot is tervezünk, ahol szintén mindenki a kedvére alkothat. Emellett természetesen játékokkal is készülünk, hogy a fiatalabbak kedvében járjunk, illetve faültetést is tervezünk, hogy valami megmaradjon az esemény kapcsán az utókor számára.
Kulturális műhely
A kulturális műhely alkalmával hagyományőrző kézműves foglalkozást tartunk az érdeklődők számára, így közelebb kerülhetnek a roma kultúrához, történelemhez, értékekhez. Megismerkedhetnek többek között a kötélveréssel, a teknő vályással , illetve készíthetnek furkós boto is. A foglalkozásokat roma származású emberek tartják, akik nagy szakértői a bemutatott mesterségeknek. A foglalkozásokon elkészült darabokat a Roma Kultúra Napján bemutatjuk.
Ezen kívül a romákkal foglalkozó szakemberek az érzékenyítő tanfolyamokon vehetnék részt, ami segítheti őket a munkájukban, mert így közelebb kerülhetnek a romákhoz.
Roma holokauszt megemlékezés
Augusztus 2. a roma holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapja. Az emléknap alkalmából a fiatalabbak rendhagyó történelem órán és interaktív előadáson vehetnek részt. Ezen kívül pedig természetesen emlékkoszorút is elhelyezünk, gyertyát gyújtunk, illetve közös tiszteletadást és megemlékezést tervezünk. A résztvevők megoszthatják egymással, hogy milyen tapasztalataik voltak az idősebb generációknak a holokauszttal kapcsolatosan. A program célja, hogy erősítsük a résztvevők empátiáját és identitását.
Hagyományőrző tábor
Évente 25 szátoki és kömlői fiatal táboroztatását tervezzük, mert nekik ritkán van lehetőségük táborozni. Természetesen a tábor tematikájának is jelentős részét a hagyományőrzés témája adná. Mindenki teret kaphat arra,hogy kibontakoztassa a tehetségét, mindenki táncolhat, énekelhet és zenélhet. Emellett persze rengeteg játékot, kirándulást és közös beszélgetést is tervezünk.